A bántalmazás minden formájának (verbális, nonverbális és tettleges ) teljesen elfogadhatatlannak kellene lennie az élet minden területén, különösen az egészségügyben. Ennek ellenére napi szinten tapasztalnak meg mind egészségügyi dolgozók mind pedig páciensek bántalmazó magatartást egymás részéről. Ez egy igen komplex probléma, mely nem egy egyoldalú történet, és gyökerei egészen mélyre nyúlnak.  Mára olyannyira részét képezik a destruktív magatartási formák az egészségügy kultúrájának, hogy van, ami már konkrétan természetes. Az egyik ilyen verbális és nonverbális bántalmazási forma a dehumanizáció.

Az első benyomás az üzleti- és magánélet egyik legmeghatározóbb része. Az első néhány másodperc alatt kialakul, mégis akár egy életen át segíthet vagy kísérthet bennünket. Van, hogy meg sem szólalunk, vagy csak éppen üdvözletünket tesszük, egy biztos: egyáltalán nem számítanak a szavaink. Az egyetlen dolog, ami számít, az a testbeszéd. Helyesebben a nonverbális kommunikációnk.

A segítő szakmákban dolgozó szakembereknél extrém magas a kiégés és a krónikus stresszből fakadó betegségek rizikója (pl. magas vérnyomás, reflux, IBS stb.) és a függőségekre való hajlam. Bár ez közismert tény mind az érintett szakemberek mind pedig a laikusok körében, mégis nagyon kevesen gondolnak a megelőzésre, mintha ez természetes módon együtt járna a szakmával és nem lehetne tenni ellene. A szakmai személyiség és egészséges szakmai működés szupervízió általi megismerése és fejlesztése néhány segítő szakmában már előtérbe került (pl. pszichológusok, coachok, szociális munkások), de a legkiemeltebb rizikócsoportba tartozó szakmacsoportoknál, az egészségügyi dolgozóknál még szinte ismeretlen.