Fájdalommal, mozgásszervi betegséggel élőként vagy egy véletlen baleset miatt eljutottál arra a pontra, hogy eleged lett a pirulákból, krémekből, ropogtatásokból, hókusz-pókuszokbók. Meghozod a nagy döntést: elmész gyógytornászhoz! Hú! Ez az! El fogsz menni gyógytornászhoz! Aztán várod a csodát. Várod, hogy a gyógytornász majd "jól megcsinálja a dolgokat", helyrerak, megszerel és úgy mész haza, mint aki 10 évet fiatalodott. Na jó, nem az első alkalommal. Lehet, hogy kell két-három alkalom. Vagy egye fene, legyen 1-2 hét! Annyi már csak elég! Nem...? 

Itt az ideje, hogy egy valódi szakembertől tudd meg, mire számíthatsz és mire nem, ha gyógytornára adod a fejed!

Segítő szakemberek gyakori játszmáinak alapja egy (vagy több) saját trauma vagy nehézség újraélése, ezáltal pedig az akaratlan, tudatalatti drámaháromszög megmentői szerepébe való helyezkedés. Ettől függetlenül bárki megélheti ezt a „megmentői kényszerpályát”, és aki belekerül, az erősen ki van téve a kiégésnek.

Unalomig ismételt frázisok, idegesítő "bemelegítés" és "levezetés"... ismerős? Te sem szeretsz nyújtani? Megértem. Sokan vannak így vele, inkább egy szükséges rossznak tartják, mint egy nagyszerű és sokoldalú edzési eszköznek. Ennek oka -többek között- abban keresendő, hogy nem tudják, mire való, mit nyernek vele vagy mit vesztenek nélküle. Miest jobban mögé látunk egy kicsit, máris értelmet nyer és talán több kedvünk lesz hozzá.