Szemléletmód

Minden szakembernek van egy egyéni szemléletmódja, egy saját rendszere, ami által a világot rendezi magában. Úgy gondolom, ez a szemléletmód határozza meg a hozzáfordulókkal való viszonyát is, hétköznapi nyelven fogalmazva, hogy "megvan-e a kémia" köztük. Rezonálnak-e vagy sem. Tudnak-e együtt dolgozni. Legtöbb kollégámmal ellentétben inkább generalista, rendszerszemléletű szakemberként írnám le magam, mint specialistaként. Valahogy ez volt eddig a leghasznosabb a hozzám fordulók számára is. Ha érdekel egy kicsit bővebben, mit rejt ez a sajátos rendszerszemlélet, olvass tovább! :)

A folyamatos tanulás, tudományos kutatás és a rendszerszemlélet nagy szerelmese vagyok, de különösen fontosnak tartom a szakmai fejlődés mellett az önismeretet. Elkötelezetten, folyamatosan befektetek saját magamba is, hogy saját elakadásaim felismerésre kerüljenek és legyőzve őket ne jelentsenek akadályt segítői munkámban és ezek a saját felismerések is rengeteget vittek előre és előre a másokkal való viszonyom kialakításához vagy rendezéséhez. Egyszerűen lehetetlennek éreztem magamat különálló, totál független entitásként vizsgálni, hiszen van családom, vannak barátaim, kollégáim, pácienseim, ügyfeleim, van egy hely, ahol élek, annak van egy kultúrája, rendszere, aminek én szerves része vagyok. Vannak hozott családi mintáim, transzgenerációs örökségeim, amelyekről valamennyit tudok, de mindet biztosan nem. Van egy saját személyigésem, hitem, meggyőződésem.

Úgy tapasztaltam, bárhol változik a rendszerben bármi, az ki fog hatni a többire. És bár tudok hatni a környezetemre, alakítom is, amit lehet, de leghatékonyabban saját magamon tudok alakítani felelősen és megfelelő hozzáállással. Ha én változok, akkor változik a környezetem is. Ha a környezetem változik, az rajtam is alakít. Szétszedhetetlen egységben élünk egymással, ahol egyrészt valóban egyének és független élő lények vagyunk testi-lelki-szellemi értelemben, de mégis szoros háló köt bennünket össze, ami által kölcsönhatásban vagyunk egymással.

Így jutottam el oda, hogy számomra már nincs olyan, hogy „csak” test, „csak” lélek, „csak” tünet. Úgy gondolom, hogy az ember egyszerre több rendszer része és csakis ezen rendszerek összefüggésében értelmezhető. Mindentől függetlenül, önmagában semmiképpen sem.

Egy személy része a saját belső rendszerének, melynek része a teste, minden testrészével, szervével, szövetével, sejtjével és ezek kölcsönhatásaival, rendszereivel. Szintén belső rendszerünk része a lelkünk a személyiségünkkel, az érzelmeinkkel, érzéseinkkel, hangulatunkkal, gondolatainkkal, akaratunkkal, minden belső folyamatunkkal, valamint minden kapott és szerzett mintáinkakkal együttvéve. Köztes rendszer a kapcsolataink rendszere, mely összekötő kommunikációs csatorna a külső és belső rendszereink között. Ilyen rendszereink a család a saját alrendszereivel (szülő-gyermek, testvérek egymás között, stb.), a barátok, ismerősök, munkahelyünk, szűkebb-tágabb környezetünk. Külső rendszernek tekinthető az adott térség és ország kultúrája, gazdasági- és politikai tényezői, éghajlata, fizikai adottságai is. Ezek minden sajátosságukkal, nyomásukkal, lehetőségeikkel, elvárásaikkal és belső dinamikájukkal együtt befolyásolják köztes és belső rendszerünket egyaránt. Mindezt a múlt- a jelen és jövő kontextusaiban egyaránt. Gondoljunk csak a nemzeti tragédiákra, háborúkra, gazdasági nehézségekre vagy „csak” a transzgenerációs örökségekre. Ezek a tényezők sem különíthetőek el egy adott személy aktuális állapotától, gondolkodásmódjátók.

A rendszerek egymással összefüggnek, egymásra befolyással vannak, akárcsak egy hálózatban. Nem lehet kiragadni, kontextustól függetlenül értelmezni és kezelni egy személy elakadásait, tüneteit, betegségeit, nehézségeit. Lehetetlennek tartom, hogy egy probléma „önmagában létezik” és nem hat ki a személy külső vagy belső rendszereire, illetve, hogy ezek nem hatnak vissza rá. Valamiért keletkeztek és valamiért ott is maradtak. Minden, ami keletkezik vagy megszűnik az életünkben (testünkben, lelkünkben, szellemünkben), az a rendszerek kölcsönhatási révén jön létre vagy szűnik meg. A kiinduló ok nem mindig ismerhető meg utólag, de az azt fenntartó rendszer megismerhető, és a rendszer valamely (vagy több) pontján történő beavatkozás révén képesek vagyunk hathatni rá. Mindez borzasztóan ezoterikusan hathat, de egyáltalán nem az. Nem ezoterikus értelemben vett holisztikus nézettel rendelkezem, tudományos rendszerszemléletű szakembernek tartom magam és a rendszerek függvényében igyekszem a tüneteket vagy elakadásokat szemlélni.

Attól, hogy egy tünet érzelmi vagy fizikai síkon mutatkozik, az lehet egy egészen más síkon zajló elakadásnak a következménye. Legprominensebb példa erre a táplálkozási- és testképzavarok témája illetve a különböző pszichoszomatikus betegségek. Ha csak a tünetet kezeljük, az azt fenntartó rendszert nem érintjük, abban nem jön létre konzekvens változás, akkor nem várhatjuk el a tünet megszűnését sem. Viszont, ha nem ismerjük az okot, de képesek vagyunk a létrehozó ill. azt fenntartó rendszerre hatást gyakorolni, változást fogunk tapasztalni a tünetekben is.

Minden problémának az adott szintnek megfelelő szakmai segítséget kell biztosítani a megoldáshoz. Mentális betegségek és traumák esetén például semmiképpen sem adhatjuk pszichológus vagy pszichiáter szintű szakmaisegítő tudása alá a segítségkérés szintjét sem. Egészséges pszichével fordulhatunk szakképzett coach-hoz vagy mentálhigiénés szakemberhez is. Fizikai problémák esetén vegyünk bátran igénybe orvosi, gyógytornászi, dietetikai szakai segítséget. Ha kompetenciák tekintetében elbizonytalanodunk, merjünk kérdezni, tájékozódni.

A szakmai szempontokon túl mindeképpen hatással van a kezelés sikerére a kezelővel (orvos, pszichológus, coach, gyógytornász, dietetikus, stb.) való kapcsolat minősége. A bizalmi légkör, empátia, aktív figyelem, diszkréció, a partner-szűntű kommunikáció bizonyítottan fontos részei a fizikai terápiák hatékonyságának. (kommunikációs placebok és nocebok)

Ha ilyen komplex szemléletben szeretnéd a megoldást keresni, jelentkezz hozzám bátran!

Beszéljünk róla!