Önmagadnak lenni életérzés
Egy életen át keressük azt az autentikus, “valódi és hamisítatlan én”-t, akik vagyunk. Folyamatosan változunk, rakódnak ránk az elvárások, szokások, minták, a másik oldalon meg hámozzuk ki magunkat belőlük. Mint egy folyamatos ruhapróba, ahol öltözünk és vetkőzünk. Keressük, hogy mi áll jól, miben vagyunk kényelmesek, mi emeli ki egyik-másik tulajdonságunkat. De vajon mitől érezzük ezeket? Mikor vagyunk valóban önmagunk és miért olyan fontos ez?
Érezted már valaha egy ruhában, egy napszemüvegben vagy bármiben -akár gyerekként is-, hogy “Na ez én vagyok!!!”? Úsztál az érzésben. Az önazonosság érzésében. Vajon mitől volt ez? Mi hozta el a ruha által ezt az érzést benned? Mit képviselt számodra az a ruha vagy kiegészítő? Melyik része adta a fílinget? Hogyan érte ezt el benned? Mit adott számodra, amit más nem?
Mikor érezted utoljára egy tevékenységben, hogy “Ez igen! Ez vagyok én…!”? Mikor szokott elkapni a flow, hogy teljesen ösztönösen, lazán, minden megfelelniakarás és görcs nélkül élvezted magadat, úgy, ahogy vagy, azt, amit teszel? És ezzel együtt teljesen jó vagy úgy ahogy vagy? Lehet, hogy csak utólag vetted észre, hogy milyen jól esett ez a szabad érzés. Lehet, hogy meg is lepett, hogy ennyire felszabadultál és a szabadságérzés "furcsasága" döbbentett rá, hogy "Jé, én ilyen is tudok lenni?!" Mi volt ez a tevékenység? Egy hobbi, munka, séta vagy egy felszabadult nevetés? Miben lehettél akkor önmagad? Mit élhettél meg benne, amit máskor nem? Hol tűnt el a szorítás és a görcs?
Az önazonosság elég mainstream, valahogy annyira lerágott csont már és pont ezért kicsit talán el is veszítette a valódi jelentését. Ez az az állapot, amikor teljesen szabadon önmagad vagy, minden előítélet, elvárás, megfelelni akarás vagy szorongás nélkül. Ez valóban egy elétérzés, nem pedig egy erőltetett, "csinált" cselekvés. Sőt, a kettő egymásnak feszül bennünk mindig. A felszabadult gyermeki állapot jön ilyenkor felszínre, amit sokan tényleg csak gyermekként élhettek át. Lehet, hogy olyan régen volt, hogy egészen kicsike voltál és szinte el is felejtetted. Lehet, hogy olyan körülmények között nőttél fel, hogy igazából meg sem tudtad teljes valójában tapasztalni. Még ha így is van, ez az állapot később is előhozható és érdemes dolgozni rajta, mert ez az az életerő, ami semmi mással nem pótolható. Az érzelmi egészségünk és mentális jólétünk alapvető összetevője és a megterhelt időszakokban egy igen erőteljes "booster" a továbbhaladásra.
Az "autentikus én" megismerésének, elfogadásának és megélésének hiánya kulcsszerepet tölthet be a táplálkozási zavarok, testképzavarok, alvászavarok és életmódváltási nehézségek kialakulásában ill. fenntartásában. A párkapcsolati problémák okának egy része szintén abból fakad, hogy képtelenek vagyunk megélni ezt az autentikus én-t, nem tartjuk elfogadhatónak, szerethetőnek és kifejezethetőnek. Akár saját részről akár a partnerünk részéről (vagy akár mindkét fél részéről) érzékelhető a probléma, ennek a gátlása ellehetetleníti a valódi bizalom, intimitás és mély belsőséges kapcsolat kialakulását. Hiszen ilyenkor nem két valódi személy kapcsolódik, hanem két "szerep" vagy egy személy és egy "szerep" próbál kapcsolódást találni egymással. Olyan ez, mint amikor valakinek a ruhájába akarunk kapaszkodni a szakadék szélén lógva és nem a kezét fogjuk meg: esélyünk sincs a valódi, biztonságos kapcsolódásra.
Azért legyünk reálisak: Nem fogunk állandóan flow-ban úszni, ha egyszer megtaláljuk önmagunkat. Tény, hogy mindig lesznek elvárások, szerepek, változó élethelyzetek, mindig kell fejlődni és mindig is lesznek interiorizálandó dolgok. Ez az élet rendje. De fontos, hogy minden körülmények között képessé váljunk megtalálni önmagunkat. Időről időre eljussunk arra az állapotra, amikor önmagunk lehetünk, úgy, ahogy vagyunk és ez elfogadásra találjon mind saját magunk előtt, mind mások előtt. Nem azért, mert az "autentikus én" egy tökéletes valami. Nem. Sőt. Gyakran annyi "réteg" belénkszocializált, ránkrakódott dolog van rajtunk, hogy nem is 100%-ban jön felszínre. Eltakarja egy részét a felöltött "réteg", aminek nem látjuk a kezdetét vagy a végét. De a részünk. És nem mindig szép. Nem hibátlan. De talán pont ezért fontos, hogy elfogadjuk ezt az autentikus én-t minden hibájával együtt és meg tudjuk szeretni. Mert ekkor válunk képesek változni és másokat is elfogadni úgy, ahogy vannak.
Ha nehezen megy a váltás, változtatás vagy nehezen megy mások elfogadása, ne felejtsd el, minden változás gyökere ez: Megtalálni, elfogadni és megélni a valódi önmagunkat. Lépésről lépésre. Enélkül nem fog létrejönni a változás sem. Ha változni szeretnél, akármilyen ellentmondásos, ismerned kell magadat és el kell fogadnod azt, aki vagy. Ez nem megy egyik napról a másikra, de enélkül te sem jutsz egyik pontból a másikba.
Szóval milyen érzés (helyettesítsd be ide a neved)-nak lenni? 
