Az erdőből kifelé vezető út - Egy rejtélyes fájdalom története
Egy korábbi bejegyzésemben meséltem nektek "Károly"-ról és az ő kálváriájáról. Szándékosan nem tértem ki a történet szomatikus vetületére, mivel az akkori cikkem kifejezetten a páciensek megítélésével és azok lelki vetületével kapcsolatos volt. Most szeretném a szori fizikai oldalát is bemutatni, legalább is azt a részét ameddig jelenleg eljutottunk.
Adott nekünk egy nagyon fiatal, nagyon vékony testalkatú férfi páciens, Károly, akinek rendkívül erős hasi- és háti fájdalmai szoktak lenni. Olyan erős szúrással, hogy képtelen vele mozogni, aludni, dolgozni, élni. Volt olyan, hogy emiatt a mentőnek is ki kellett, hogy jöjjön. Emellett egy időnkénti pulzusingadozás kifejezetten pánikroham-szerűvé tette a klinikai képet. Rengeteg szakorvosi vizsgálaton van túl: általános belgyógyászat, cardiologia, gastroenterologia, neurologia, stb. Gyakorlatilag mindenét megvizsgálták, röntgenezték, ultrahangozták, a csaknem a létező összes vizsgálatot végigcsinálták rajta, amit csak tudtak. Olyan stóc lelete van, hogy ha minden ki lenne nyomtatva, nem tudom, melyik fiókba lehetne egyben betenni. Egyetlen konkrét bélproblémát találtak, amiből aztán ki is kezelték, de a bal lapocka tájéki, bordaív alatti erős, szúró fájdalmakat, a többi hasi fájdalmat, pulzus problémát, teljes probléma-halmazt senki nem tudta megmagyarázni. Pszichiáter, pszicholgóus, hipochondria, pánikbetegség, sokminden előkerült, a konklúzió az volt, hogy valami lelki nyavalyája van, azt éli meg így. Nincs fizikai oka a fájdalmainak.
Egy gyógytornász kolléganő kezelte scoliosissal (gerincferdüléssel) a gerincét, aki felismerve a helyzetet felvetette a n. vagus (bolygóideg) érintettséget és esetleges gyomor problémát, ezért javasolta, hogy keressen egy visceralis manuálterapeutát. Így került hozzám Károly. A kolléganő javaslata több szempontból is megállta a helyét. A bolygóideg, az emésztőrendszer, a stressz szint mind-mind összefüggésbe hozhatóak voltak a panaszaival, de nem lehetett tudni, ennyi áll-e a dolgok mögött, vagy van-e még más is, így elkezdtük felgöngyölíteni a teljes kórtörténetet, minden vizsgálatot, leletet, megcsináltuk az első fizikai vizsgálatot.
Az első és nagyon fontos lépés az állandó idegrendszeri "standby üzemmód" megszüntetése volt. Ez ugyanis lefed és el is fed rengeteg egyéb panaszt, sőt felerősíthet vagy akár magától generálhat is másokat. Ahhoz, hogy valós képet kaphassak Károly teljes pszichoszomatikus állapotáról, először is csökkentenem kellett az állandóan tüzelő vegetatív szimpatikus idegrendszerét, amennyire csak lehet. Kommunikációs szakemberként az összes nonverbális és verbális segítő technikát igyekeztem alkalmazni és úgy végigcsinálni az első beszélgetéseket és vizsgálatot. Ezután egy alapos nervus vagus kezeléssel kezdtünk és óvatos gyomorkezeléssel. Kértem, hogy a táplálkozását és folyadékfogyasztását is kezdjük el beállítani és mivel volt a képben pszichológus/pszichiáter, akihez mehetett, így kértem, hogy kezdjenek el ezen dolgozni.
Az első kezelést követően óriási változás történt, a panaszok jelentősen csökkentek, az alvás is kezdett helyreállni. A második és harmadik kezelést a n. vagus, a gyomor és bél területén, egy nagyon alapos, de még mindig óvatos kezeléssel folytattuk tovább, mivel a has lassan "engedett be" több területen, és ilyenkor tilos ajtóstól rontani a házba. Mindig a páciens reakciói a meghatározóak a kezelés menetét tekintve. Annak ellenére, hogy a táplálkozásbeállítás és a terápia nem történt meg, csupán a fizikai kezelésekkel további javulást értünk el. A panaszok egyre ritkábbak és kezelhetőbbek lettek. Lehetőség szerint tartottuk a kapcsolatot, hogy a kommunikációs komponens is fenntartható legyen.
A negyedik kezelés alkalmával lazult be annyira has, hogy már kifejezetten mély technikákat is engedett. Mivel itt már a panaszok megengedték, a háti szakaszt is jobban tudtuk kezelni. Nagyon beszédes volt, hogy a fájdalom a gyomor-, ill. a bél zónájában volt, ahonnan kapják ezen zsigeri szervek a beidegzésüket, illetve a psoas maior és minor (csípőhorpasz izom) eredési helyének megfelelően. Innen tudtam, hogy a hát kezelése mellett még vissza kell térni ezekre a területekre mélyrehatóbban.
A páciens ez alkalommal mutatott a has jobb alsó quadránsában egy olyan pontot, ami még mindig viszonylag gyakran fájt neki, sőt úgy érezte, mintha ott valami néha megakadna és amikor ilyet érez, mindig meg kell masszíroznia és nyomkodnia ezt a területet, hogy ez elmúljon. El is múlik, de mindig visszajön. Úgyhogy ezt a pontot szépen megkerestem és itt kiderült a nagy turpisság.
Ahogy az előbb említett ponton nyomás érte a pácienst, minden korábban fájó területen előjött a tipikus erős, szúró fájdalom, amivel bejárta a fél egészségügyi szektort. Innen jött a panaszainak egy jó része. A jobb csípőhorpasz izom és a rajta fekvő bélszakasz erősen irritált, feszes, fájdalmas volt. Ahogy kezeltem a területet, egyszercsak érezhetően és hallhatóan "átzuttyant" valami a kezelt terület egyik oldaláról a másikra a bélben. Innestől már tiszta volt a kép. A páciens jobb oldali csípőhorpasz izma (m. psoas maior et minor) olyan erősen rövidült és feszült, hogy gitárhúrszerűen előemelkedett a hasüreg felé, ahol már útban volt a beleknek. Gyakorlatilag (mivel olyan vékony a páciens) ez az izom akadályozta, szinte elzárta a bél egyik szakaszát, mivel a belek kötőszöveti állománya is feszes volt, és az húzta őket hátra a hasfal hátsó részébe, ahol ez a húrszerű izom előre tolódva akadályt képezett nekik. Gyakorlatilag úgy egymásnak feszült az izom és a bél, hogy miután a páciens evett és a táplálék ehhez a szakaszhoz ért, akadályba ütközött. Itt ez a torlódás egy nagy nyomást generált a bélben is és az izmon is. Egy idő után ez már konkrét fájdalmat okozott és egyre érzékenyebbé vált. Egy feszes struktúra alapból érzékenyebb, de így, hogy két feszes szövet feszült egymásnak egy plusz béltartalommal napról napra éveken keresztül, így erősen irritálttá vált az egész has.
A páciens tehát nem volt pszichés beteg, nem volt hipochonder, ő pontosan jól érezte, hogy ott valami fáj, elakad, ezért nagyon helyesen "átmasszírozta" magának a béltartalmat ezen az akadályon. Mivel ez évekig így ment, egyre érzékenyebbé és fájdalmasabbá vált ez a szakasz és sokkal kisebb ingerekre is erős, kisugárzó fájdalmakkal reagált. (Így akart segítséget kérni.) Minél többször került nyomás alá, annál érzékenyebbé vált és annál inkább kisugárzott. Könnyen lehet, hogy a gyomor is ettől vált panaszossá, mivel funkcionálisan semmilyen gyomorpanasza nem volt a páciensnek. A fájdalom pedig tovább rontja a feszültséget a szövetekben, mert ami fáj, az elkezd feszülni. Tehát a béltraktus a gyomor feszülése a fájdalom miatt tovább erősödött.
Megoldásként elkezdtük ezt a izmot lazítani, masszírozni has felől, lazítottuk a beleket és az egész hasüreget, így a panasz szépen lassan (nagyon lassan, de) elkezdett csökkenni. A végére már tök jó volt. Kapott erre a páciens egy jó adag nyújtást házi feladatnak a többi gyakorlata mellé.
Egy másik, ezzel összefüggő panasza a páciensnek a tartással és légzéssel összefüggő fájdalmas diszkomfort érzet volt a bordaív mentén, aminek a hátterében az állt, hogy az a prosas egy funkcionális egységben működik a rekeszizommal. A csípőhorpasz izom diszfunkció kihat a rekeszizomra, plusz az irritált, érzékeny gyomor-béltraktus egy nagy feszültséget tartott fenn a hasüregben, melynek következtébe feszültek a belek és a gyomor függesztőszalagjai. A gyomor pedig szintén a rekeszizom bal oldalához van (többek között) rögzítve szalagokkal. Ez a feszes gyomorszalag állandóan húzta lefelé, a hasüreg irányába a rekeszizmot, főleg a bal oldalt, ahol a kifejezettebb panaszai voltak. A rekeszizom jobb oldalát a jobb psoad zavarta, a bal oldalát pedig a feszes gyomorszalaf, így nem tudott akkorát mozdulni a légzések során, amekkorát szeretett volna, vagy amekkorát pl. egy nagyobb vitálkapacitási igény esetén kellett volna, viszont folyamatosan próbált, hiszen a levegő az kell az aktivitáshoz. A nagy lélegzetvételre törekvő próbálkozás során a rekesz tovább húzogatta a gyomor szalagját, ami egyébként is feszes volt és irritált, így fokozta a fájdalmas panaszokat. A fájdalom pedig eleve, alapból is kihat a légzésre, ezáltal a rekeszizomra is, ami szintén egy önmagát erősítő folyamat. Összefügg az előzőekkel is. Tehát amikor Károly próbált a szokottnál nagyobb aktivitással mozogni vagy fájdalmai voltak, még inkább panaszossá vált. Ugyanígy, amikor adott pozícióban tartózkodott, a psoas feszessége valamint a rekesz- és gyomor közti szalag érzékenyen reagált a változásokra. A csipőhorpasz izmot, a gyomorszalagot és az egész rekeszizmot szépen, alaposan elkezdtük együtt kezelni és tovább folytatódott a javulás.
Károly esete még mindig felgöngyölítés alatt áll, még mindig nem teljes a kép, de egy-két alkalom az ilyen komplex esetekhez nagyon kevés. Amire Károlynak szüksége van, hogy minél több oldalról legyen a problémamegoldás megtámogatva. A táplálkozás és folyadék fogyasztás segíti a szöveti regenerációt, mert a minőségi táplálékból minőségi szövetet tud előállítani. A folyadék a sejtműködés alappillére, lehetetlen elhanyagolni. A pszichés támogatás szintén elengedhetetlen, hogy Károly ismét visszanyerje önbizalmát, stressz szintje csökkenjen, képes legyen kezelni a panaszos időszakokat, ne érezze magát hipochondernek, tehát nyerje vissza a kontrollt a saját testi-lelki jólléte felett. A visceralis kezelés a belső viszonyok és vegetatív idegrendszeri hangolás fontos eszköze. A rendszeres testmozgás szintén a szövetek állapotában, az emésztés minőségéban és a lelkiállapot stibilizálásában fontos tényező.
Károly még "nincs kész", de jó úton halad. Úgy fogalmaztam meg neki, hogy évekig ment befelé egy erdőbe, amiből most elkezdett kifelé jönni. Igyekszünk olyan eszközöket adni neki, amik ebben segítik és próbáljuk időnként kísérni az útját, de lépegetnie neki kell. Minél több lépést tesz, napi szinten, rendszeresen, következetesen, annál hamarabb jut ki ebből az ijesztő erdőből. Minél több eszközt vesz igénybe (fizio, pszicholgógus, stb.), annál könnyebb lesz a lépéseket megtenni és annál gyorsabb lesz a folyamat. És vannak olyan akadályok, amiken csak ilyen segítséggel tud keresztüljutni. Minél kijjebb jut, annál kevésbé lesz sötét és ijesztő a hely, de ez a folyamat nem lineáris, mindig lesznek hullámhegyek és hullámvölgyek. A tendencia viszont az lesz, hogy kifelé megyünk az erdőből. Ha kitartóan végigcsinálja ezeket, akkor a vége az lesz, hogy teljesen kijut ebből az erdőből. Ez a hosszútávú cél.