Testbeszéd – Az első benyomás

Az első benyomás az üzleti- és magánélet egyik legmeghatározóbb része. Az első néhány másodperc alatt kialakul, mégis akár egy életen át segíthet vagy kísérthet bennünket. Van, hogy meg sem szólalunk, vagy csak éppen üdvözletünket tesszük, egy biztos: egyáltalán nem számítanak a szavaink. Az egyetlen dolog, ami számít, az a testbeszéd. Helyesebben a nonverbális kommunikációnk.

Mi a testbeszéd?

A testbeszéd nem egyenlő a nonverbális kommunikációval, sem pedig a metakommunikációval. A nonverbális azt jelenti, hogy nem szavakhoz kötött, azaz szavakon túli kommunikáció. Tehát minden, ami nem szavakkal közvetített jel. A testbeszéd is ennek egy része, de ezen felül a gesztusok, a mimika, az öltözködés, a viselkedés, a hanglejtés mind-mind részei a nonverbalitásunknak. A legmegdöbbentőbb pedig az, hogy mindig ez számít. Minimum 75% de van, hogy az információ 100% is teljesen nonverbális eredetű. Ez a komponens ad valódi értelmet a szavainknak is, ez határozza meg, hogyan is kell értenünk a szavakat és mondatokat. Ez az „üzenet az üzenetről” - ahogy Buda Béla mondta – azaz a metakommunikáció.

De mi is történik az „első benyomás” során?

Az agyunkba másodpercenként milliónyi információ zúdul az összes érzékszervünkből, aminek csak elenyésző része tudatosul. Ahhoz, hogy hatékonyan dolgozzon és ne őrüljön bele az információdömpingbe, muszáj egyszerűsítenie. Erre vannak az agyunknak olyan részei, amik „szelektálják” a bejövő ingereket, majd az agyunk más részei összehasonlítják őket azokkal a mintákkal / sémákkal, amiket korábbról ismerünk. Ez történik egy „első találkozás” során is.

Mi befolyásolja az első benyomást?

Nagyon fontos tényező, hogy milyen környezetben találkozunk: egy tárgyaláson, egy temetésen, egy buliban vagy az utcán. Egészen más elvárásaink vannak minden kontextushoz és ami „nem stimmel ehhez”, az nem feltétlenül lesz szimpatikus. Ezen környezeti szűrőn keresztül látjuk a másik fél testtartását a térben: laza, feszült, támadó vagy barátságos. Látjuk az arcát, hogy mosolyog-e vagy komoly, esetleg feszült, vidám, szomorú. Lehet, hogy halljuk a hangszínét, hanglejtését, beszédtempóját, hangmagasságát. A gesztusai minőségét és mennyiségét. Ha kezet fogunk, a bőre hőmérsékletét, kémiáját, a szorítás erősségét.

Intuíció és empátia – De hogyan?

Van két speciális neurológiai segítségünk is a testünkben: egy hihetetlen érdekes, úgynevezett tükörneuron-rendszerünk az agy területén és egy „zsigeri idegrendszerünk” is a gyomor-béltraktusnál. Ezek a nagyon érzékeny rendszerek további plusz tudattalan információhalmazt gyűjtenek be és továbbítanak az agyunk irányába a másik fél érzelmeiről, hangulatáról, lehetséges szándékairól is. Jól olvastad, igen, a belső szerveink is „érzékelők”, nem véletlenül mondják bizonyos ingerekre, hogy „zsigeri érzés”. Ezek a rendszerek szolgáltatják az intuíció és empátia neuropszichológiai alapjait.

Mi történik a sok információval?

Ez a sok-sok jel egyrészt teljesen automatikus, ösztönös, genetikailag kódolt információkat képes szolgáltatni, amit mindenki egységesen ért és tud tudat alatt is. Másrészt több agyi terület munkájaként a korábbi tapasztalatainkból merített mintákkal kerül összehasonlításra, hogy vajon mihez hasonlít, mitől különbözik. Mindezt a másodperc töredéke alatt.  Amikor mindez végbemegy, „kijön matek”, majd ezek összessége jelzi, hogy valaki „szimpatikus, mert olyan, mint…” pl. anyukám/apukám/barátom vagy valaki éppen „nem szimpatikus, mert…” olyan, mint pl. a pletykás szomszéd. Ezek pedig továbbra is mind-mind tudattalanul zajlanak rettentő gyorsan.

Mi a végkifejlet?

A tudatos szintre általában csak egy kellemes vagy kellemetlen érzés kerül, ami elárulja nekünk, hogy az illető számunkra „szimpatikus” vagy „nem szimpatikus”. Az igazi okok általában nem jönnek felszínre.

Az előbbieket ismerve egyértelmű tehát, hogy az első benyomás nem feltétlen igaz és valós, sőt nem is feltétlen arról a személyről szól, akit megismerhettünk, hiszen rengeteg olyan tulajdonságot társít hozzá az agyunk, ami csak a minták és emlékek révén kapcsolódik bizonyos testtartásokhoz, gesztusokhoz és egyéb tényezőkhöz. Mert „olyan mint…” de nem ő az.

Összegzés és jó tanácsok:

1. Az első benyomás gyakran nem a másikról, hanem rólunk szól és a mi saját mintáinkról ill. korábbi tapasztalatainkról. Sőt, gyakran pont az aktuális potenciális félelmeink vagy vágyaink megtestesülésével azonosítjuk a másik felet. (pl. szerelem első látásra, félelmetes főnök)
2. Érdemes folyamatos önreflexiót gyakorolnunk és segítséget kérnünk coach-tól vagy pszichológustól abban a tekintetben, hogy vajon miért lesznek azok a személyek szimpatikusak vagy éppen nem szimpatikusak, akik…? Vajon mi teszi őket azzá? Én ruházom fel őket tudat alatt bizonyos tulajdonságokkal, amikhez nincs közük, vagy valóban erősen fejlett az emberismeretem?
3. Érdemes mindenkinek további esélyt adni és nem az első benyomásra alapozni a másik megítélését. Mindenkinek lehet rossz vagy jó napja, esetleg olyan egyéb tényező az életében, ami az aktuális megjelenésére hatással van, de összességében nem jellemző rá. Ez ott helyben nem feltétlen derül ki és komoly hatása lehet a későbbiekre egy-egy megalapozatlan ítéletnek.
4. Annak pedig, aki szeretne felkészülni egy-egy „első találkozásra”, (pl. üzleti tárgyalás, új ügyfél, állásinterjú, vizsga, projekt, új munkahely, randevú, új társaság, stb.) érdemes testbeszédfejlesztésben jártas szakemberrel felkészülnie, hogy minél több, kontextusnak megfelelő, adekvát, pozitív gesztust tudjon szolgáltatni önazonosan. Mert – bár vannak nem kivédhető tényezők is, de összességében - ezt is lehet tanulni és fejleszteni. Sőt, kifejezetten ajánlott.

Amennyiben érdekesnek találtad a cikket és további információk is érdekelnek, vagy akár már most jelentkeznél fejlesztésre, keress bizalommal!