A segítői folyamatokat (terápia, coaching) vizsgálva azt tapasztaltam, hogy ezen módszerek neurobiológiai szempontból inkább a női idegrendszeri feldolgozási folyamatokhoz vannak finomhangolva. Ez nem véletlen, hiszen a kezdetektől napjainkig, még mindig sokkal több a női kliens és segítő, ezért a „minta” gyakorlatilag adott. A kisebbségben lévő férfi klientúra tagjai viszont emiatt jelentős hátrányba kerülhetnek, mivel az ő processzálásukat kevésbé támogatják ezek a megközelítések.

A cél viszont nem az, hogy egy tudományosan bizonyítottan hatékony terápiás/coaching módszert szakmailag igényesen prezentáljunk a klinesnek, mintha vizsgáznánk rajta. A valódi cél az, hogy egy konkrét személy adott idegrendszeri folyamatait támogassuk meg azzal, ahogyan hozzá kapcsolódva, mindent rá adaptálva kísérjük az egészséges feldolgozási- és átalakítási folyamaiban.

És hogy hogyan dolgozhatunk úgy férfi kliensekkel, hogy rájuk hangolódva tudjuk kísérni őket a saját feldolgozási folyamataikban és valóban kapcsolódni tudjanak önmagukhoz? A cikkből sok érdekesség kiderül…

Honnan jött a téma?

Segítői munkám elején gondban voltam, amikor férfi kliensekkel dolgozva azt tapasztaltam, hogy egy-egy kérdés után hosszú másodpercekig vagy akár percekig (!) is hallgattak, miközben „csak nézelődtek” vagy elfordított fejjel figyeltek valamit a távolban. Korábban azt gondoltam, hogy nem volt érthető a kérdésem, vagy valamit rosszul csinálok, hiszen „nem történik semmi”. Ma már tudom, ennek épp ellenkezője igaz: ők ilyenkor dolgoznak a legmélyebben. A gyors, reflexes válaszok férfiak esetén gyakran felületes munkára utalnak, míg a hosszú csendben töltött „merengések” és „nézelődések” mély önreflxióra és alapos belső feldolgozásra.

Nőknél is némileg hasonló a helyzet, de náluk egészen más a verbalizációs reflex sebessége a természetes neurobiológiájuk miatt. Egy nő számára néhány másodpercnyi csend is sok lehet, míg egy férfi számára a csendben eltöltött percek is teljesen természetes részei lehetnek egy ilyen folyamatnak. A csend tehát egészen mást jelet egy nő és egy férfi számára. Minden szempontból. És ezt igen hasznos figyelembe venni a segítői folyamatok tekintetében is.

Nők és férfiak a terápiában / coachingban

A segítő beszélgetéseket (terápia, coaching, mentálhigiénés folyamat) hajlamosak vagyunk verbális alapokra épülő folyamatként kezelni, miközben ez egy mély, neuro-hormonális alapú ill. neuropszchológiai folyamat, ami legkevésbé a szavakról szól. Ezért is olyan jelentős a csend és a természetes nonverbális gesztusok szerepe egy-egy ilyen folyamatban.

Az is gyakori probléma-foktor lehet, hogy egy kalap alá vesszük a férfi és női klienseket, mintha univerzálisan ugyanúgy hatnának a segítői eszközök és módszerek a férfiak és nők lelki működésére. Pedig alapvető és markáns különbségek vannak a nemek közti idegrendszeri feldolgozási folyamatokban, nem beszélve a hormonális folyamatokról, amiknek figyelembevétele kulcsfontosságú részei a segítői folyamatnak.

A terápia/coaching célja nem az, hogy egy bizonyítottan hatékony terápiás/coaching módszert szakmailag igényesen prezentáljunk a klinesnek, mintha vizsgáznánk rajta. A valódi cél az, hogy egy konkrét személy adott idegrendszeri folyamatait támogassuk meg azzal, ahogyan hozzá kapcsolódva, mindent rá adaptálva kísérjük az egészséges feldolgozási- és átalakítási folyamaiban.

Saját tapasztalataim és érdekességek

Az utóbbi években egyre több férfi klienssel dolgozom, akiktől sorra ugyanazt a visszajelzést kapom: az egyik leghasznosabb számukra az, hogy hagyom őket csendben, akár teljesen némán processzálni. Sem verbálisan, sem nonverbálisan nem helyezek rájuk nyomást, miközben ők belül dolgoznak, akár hosszú perceken keresztül. A legtöbb férfi kliens elmondása szerint erre máshol nincs lehetőségük, mert a munkában is határidők vannak, otthon a párjuk és családjuk is gyors és hatékony döntéseket és válaszokat vár. Egyszerűen nincs idejük és lehetőségük arra, hogy érdemben kapcsolódjanak magukhoz, mert a környezet nem ad rá időt.

Emiatt hozzászoktak a felületes, gyors, reflexes, racionális és logikus válaszokhoz, amire már saját stratégiájuk van, erre huzalozódott be az agyuk. Ha mégis valami mélyen érinti őket és elgondolkodnak, ennek jeleit félreértelmezik és megbélyegzik őket, hogy érzéketlenek, nem is figyelnek oda, miközben éppen ekkor próbálnának belülre figyelni és érdemi választ adni. Ez a „büntetés” viszont tudattalanul is egyre inkább arra tanítja a férfiakat, hogy lelassulni, mélyre menni, magukhoz kapcsolódni és mély önreflexiós szintű folyamatoknak időt adni nem kívánatos. Egyszerűen nem éri meg.

Transzformatív légkör

Azon klienseim, akik már vettek részt terápiás vagy coaching folyamatban, általában szintén így működtek, mert a „láthatatlan elvárás” kisajtolta belőlük „a válasz”-t. A feltett kérdésre válaszolni KELL. És erre nincs sok idő, mert különben a segítő szakember átveszi a szót, ad egy újabb kérdést (pedig még ezt sem gondolták végig) vagy csak a tekintetével figyelve azt érzi, hogy „itt most neki valamit virítani kell”. Ezért figyelmük felületes marad.

Bár gyorsabbnak tűnik a haladás, nem tudnak igazán mélyre menni, mert nem történik meg az idegrendszeri feldolgozási folyamat, amire szükség lenne. A folyamat hatékonysága részleges marad, mert nem érti el a valódi transzformációhoz szükséges mélységet.

Amikor viszont egy férfi megéli azt, hogy kap egy biztonságos, csendes teret, ahol senki sem sürgeti, nem helyez rá semmilyen elvárást, akkor elkezd magától lelassulni és visszatérni önmagához. Teljesen ösztönösen, minden presszió nélkül.

A férfi feldolgozási folyamatainak neurobiológiai alapjai

A férfiak évezredek óta stabil alapműködése egészen másra van berendezkedve: A közösség fenntartásához másként járultak hozzá a nők és a férfiak. Más szerepek más működést igényeltek, melyek ma is ugyanúgy működnek, csak más, modernebb csomagolásban találjuk meg őket. A férfi és a nő is gondoskodik, csak másként. A férfi vadászik, harcol, védelmez. A nő utódokat nevel, családot és közösséget tart össze, kapcsolódik.

Egy hadjárat vagy vadászat gyors, reflexes, felületes reakciókat kíván, hiszen az élete múlik rajta. Nincs idő mélyre menni, gondolkodni, a másikkal empatizálni, mert végzetes lehet. Cselekedni kell. A stratégiáról beszélni valós időben tilos, hiszen azt csak előre szabad megbeszélni. Az ellenség vagy a vad nem neszelheti meg, mire készül. Ha kitudódik, mire gondol, mit tervez, vége mindennek. A harc vagy vadászat végén már megosztható a stratégia, mert ott már nem veszélyeztet semmit. Sőt. A harc/vadászat utáni sztorizgatás fontos része a közösségnek. Ez a férfi siker titka. A harc és a vadászat nem érzelmi, önreflektív folyamat, hanem (szimpatikus idegrendszeri) túlélési folyamat.

Viszont a férfi nem csak túlélni tud. Amikor vége a harcnak vagy vadászatnak, a hazatérő férfi idegrendszere ki van merülve a magas szimpatikus aktivitástól. Pihenésre vágyik. Nyugodt, csendes környezetre, ahol az idegrendszere kijöhet a szimpatikus folyamatokból: lelassulhat a szívverése, csökkenhet a vérnyomása, ellazulhatnak a szétfeszített túlterhelt izmai és… felszabadulhatnak azok az önreflektív, mély folyamatok, amik a történtek feldolgozásában segítik. Ekkor. Nem máskor.

Ilyenkor még a férfi nem beszélni akar, hanem megnyugodni, mert ez az alapja a feldolgozásnak. Ez csak segíti, hogy ez létrejöhessen. Vége a veszélynek, vége a feladatnak, jöhet a feldolgozás.

Van egy alapvető idegrendszeri libikóka bennünk: vagy élünk, vagy túlélünk. Tehát vagy megéljük az életet és az élet minőségére figyelünk, vagy az életben maradásra. Egyszerre a kettő nem megy. A harc, a vadászat a túlélésről szól. A kapcsolati döntések, az életminőségi kérdések az élet megéléséről szólnak, Az elsőt a szimpatikus idegrendszeri folyamatok támogatják, a másodikat a paraszimpatikus folyamatok. A kettő között a ki-be kapcsoló gomb a külső-belső környezeti hatások összessége. De ez nem azonnal kapcsol át, ehhez idő kell, hogy áthangolódjon az idegrendszer.

Az férfi önreflexiós és transzformatív folyamatok: Miért tűnik láthatatlannak? Miért olyan „lassú”?

Minden személyes, transzformatív, komoly, mély döntés alapja a nyugalmi, paraszimpatikus idegrendszeri állapot elérése és megtartása (minimum a feldolgozási folyamat végéig). Ez pedig idő. Az egész napos feszült, gyors, szimpatikus aktivitással járó állapotot le kell csendesíteni és „meg kell ágyazni neki”. „Le kell pörögni a napról.”

Miután a férfiképes ezt az állapotot elérni és feldolgozza, amit kell, helyreáll a belső egyensúlya, kiegyensúlyozott és megalapozott döntést tud hozni fontos dolgokban. Ha ez nem történik meg, a felületes „standby mode”-ban erre képtelen. Ez egy férfinak sokkal hosszabb idő, mint egy nőnek. Ez nem lassúság, hanem természetes idegrendszeri működés.

A női önreflektív működés: Miért gyors? Mitől tűnik könnyebbnek?

De miben olyan más a női működés? Alapvetően szinte mindenben.

A nők arra vannak „kifejlesztve”, hogy egymással és utódaikkal folyamatos kontaktusban legyenek. Folyamatosan monitorozzák a környezetük érzéseit, testi-lelki jóllétét. Mivel az újszülött csecsemőtől a tinédzsereken át a felnőtt emberek kommunikációjának dekódolását is nekik kell megoldani a gondoskodás és családösszetartás érdekében, így a nők idegrendszere erre „szakosodott”. A tükörneuronrendszerük és minden struktúrájuk központjában a másik személy azonnali olvasása és az erre történő reflexes reagálás áll.

Emiatt a nőknek saját magukkal is mélyebb és gyorsabb kapcsolódást kellett kialakítaniuk. Ez az alapbeállítás. Azonnal leolvasni, reagálni, kapcsolódni. Minden döntés a család, a közösség jólléte érdekében történik, így az ezzel kapcsolatos döntések idegrendszeri alapfeltételei alapból rendelkezésre állnak. Igen, még a munkahelyi működés is általában ebben a szemléletben történik.

Egy nőnek nem igazán kell átkapcsolni, áthangolódni egy-egy személyes, önreflektív döntéshez, hiszen ez a természetes működése. Egy dologra van szüksége a döntés előtt: kommunikálni! Lehetőség szerint minél egyértelműbben, verbálisan, hogy mindenki biztosan értse és reagáljon rá. És ha a másik nem reagál, vagy nem megfelelően teszi, akkor muszáj korrigálni és irányba állítani. A nő általában ugyanilyen munkahelyi kapcsolódásokból érkezik az otthoni kapcsolódásba és fordítva. Ergo nincs akkora kontraszt, mint egy férfinél.

Viszont van egy jelentős hibafaktor: mivel ő hatékony ebben, ugyanezt várja el a férfitól, aki egészen másra van huzalozva.

Kapcsolati és terápiás vetületek, félreértések

A félreértések fő forrása gyakran az, hogy mindkét fél magából indul ki és elvárja a másiktól, hogy úgy működjön, ahol nem tud. Saját működésből kiindulva próbálja mindenki dekódolni és értelmezni a másik felet, majd az egyik fél (ez általában a nő vagy a terapeuta/coach) megpróbálja az általa „jó”-nak vélt működésbe kényszeríteni a másikat (általában a férfi).

Gyakori, hogy a pár női tagjai vagy akár terapeuták/coachok egy szerintük hatékonyabb, feminin idegrendszeri működést szeretnének látni (előidézni és facilitálni) a férfitól, aki erre olyan módon nem képes, mint ahogy elvárnák tőle.

Kifejezetten feminin perspektívájú nézőpont, hogy egy kapcsolat vagy terápia akkor „halad” és akkor „egészséges”, ha ezek a folyamatok láthatóan, hallgatóan (verbalizálhatóan), tehát egy férfihez képest gyorsan zajlanak. A férfiak neurológiai működése ezt nem feltétlen teszi lehetővé. Verbális szinten nem feltétlen fognak „gyors eredményt” hozni, mert másként működnek, ezért gyakran érezhetik magukat kellemetlenül vagy nyomás alatt.

Az alapvető félreértés forrása annak az információnak és tudatosításnak a hiánya, hogy másként működnek a férfiak és a nők az önreflexió és döntések területén is.

Férfiak és nők a segítői folyamatban: a csend és a beszéd jelentősége

A férfiaknak sokkal több időre és csendre van szükségük ahhoz, hogy valóban önreflektív munkát végezzenek. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabbul reflektálnának. Épp ellenkezőleg: ugyanolyan mély munkát végeznek, csak más ritmusban és más formában, de ez nem a képességeiket minősíti, hanem a természetes, egészséges idegrendszeri folyamataikból adódik.

Úgy gondolom, érdemes ezeket a nemi különbségeket tudatosítani és figyelembe venni terápiás és coaching helyzetekben is. A férfiak rendkívül elkötelezettek és hatékonyak egy olyan folyamatban, ahol a természetes processzálási lehetőségeik adottak.

Míg egy női kliens általában a gondolataihoz és érzéseihez gyorsabban kapcsolódva, szinte azonnal verbalizálja belső folyamatait és a megoldás után hallgat el, egy férfi lassabban jut el a kapcsolódáshoz, a verbalizálás pedig inkább csökkenti vagy meg is akaszthatja a belső processzálási folyamatot, így inkább teljes csendben dolgozik és csak a megoldást mondja ki.

Az egyéni különbségektől eltekintve általában a nőket segíti a beszéd és eközben jutnak el a megoldásig (ezért akarnak minden is megbeszélni mindenkivel), a férfiaknak ez inkább plusz teher és nehezítő tényező.

Néhány bevált, hatékony segítői működés (saját tapasztalatok alapján) férfi kliensekkel

Saját praxisomban kapott visszajelzések alapján a leghatékonyabb egy férfivel először megéreztetni, hogy a folyamatnak szerves része a biztonságos csend, a nyugalom, a zavartalanság és önállóság.

A segítség nem a nyomás, hanem a teherletétel.

A figyelem nem presszió vagy elvárás, hanem egy finom, kísérő támogatás.

Ér kérdezni, ér nem érteni valamit, ér nem tudni.

Bármikor kaphat új perspektívát, HA kéri: Meg kell szokni, hogy egy külső meglátás nem egy őt invalidáló, invazív beavatkozás az ő személyes terébe, csak egy másik lehetséges opció, aminek a jelentőségét ő adja meg vagy veszi el.

A csend addig tart, ameddig szüksége van rá, nem addig, amíg kellemetlenné nem válik a másik fél számára (akár a számomra is).

A szemkontaktus processzálás alatt nem kötelező: Ugyanis a csendes processzálás alatt a férfiak idegrendszere úgy segíti saját magát, hogy külső területekre összepontosít, mintha onnan szerezne információt (pl. vadászat). Gyakori, hogy egy férfi ilyen folyamatban a csendben nem csak maga elé néz, hanem egészen messzire tekint jobbra, balra, nem csak a szemével, hanem a teljes fej-nyak mozgásával. (Ezt a nők gyakran úgy értelmezik, hogy nem is figyel, nincs is ott, ki akar térni a válasz alól, miközben éppen a válaszon dolgozik.) Ha ilyenkor szakítjuk félbe, azzal teljes folyamatot elvágjuk.

Amikor egy férfi belül dolgozik, és másfelé néz, az sokszor pont a befelé figyelés önreflexió jele: Onnan tudjuk, hogy erről van szó, mert időnként visszanéz és keresi a segítő tekintetét egy pillanatra.

• Ennek az egyik funkciója, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jelen van-e még a másik fél figyelme, mehet-e tovább, vagy a másik nem várja meg a processzálást és nincs értelme folytatni.
• A másik a horgony: ez arról szól, hogy a másik fél figyelme nem csak jelen van, hanem biztonságot ad. Nem sürget, nem vár el semmit, nem értetlenkedik. Ha ilyenkor olyan nonverbális jelet lát, ami nem erősíti meg abban, hogy dolgozhat tovább, akkor nem is fog. Ha megkapja ezt a jelet, mint viselkedést (egy nyugodt, békés jelenlétet és rövid tekintetet), akkor folytatja. Sokan ezt helytelenül úgy érzékelik a terapeuták és segítők közül, hogy megakadt az ügyfél és kapaszkodót kér, ezért átfoglamazzák a kérdést, beszúrnak valami verbális elemet, ami miatt a folyamat megszakad a kliensben.

Valójában a férfi ügyfelek nonverbális kommunikációja akkor jelez elakadást és akkor segélykérő, ha visszatér a tekintete a segítőre és hosszabban kitartva más gesztusokkal egyértelműen jelzi ezt, ill. konkrétan szóban megfogalmazza.

Az elakadt processzálás és „segélykérés” azonban nem jelenti azt, hogy a férfi kliens konkrét megoldást akar vagy másik kérdést. Ez is gyakori félreértés és a segítők gyakran jó szándékkal túl sok segítséget adnak vagy kész válaszokat. Ezzel az a probléma, hogy ettől a kliens azt érzékelheti, hogy valamit nem csinál jól, túl lassú, vagy egyszerűen csak „leszoktatjuk” az önálló munkáról, mert úgyis készen kap valamilyen megoldást.

A cél az, hogy akármilyen lassú ez a folyamat az elején, az önálló belső munka során egy magabiztos, kompetens férfinek érezze magát, aki képes megoldani a saját problémáját. Ennek viszont része az is, hogy elakad és nem azonnali megoldást kap, hanem csak egy finom kapaszkodót. Ez lehet egy nagyon kipárnázott kérdés. („Hol tartunk most?” „Mi történik most benned?” „Mire van szükséged most, hogy tovább tudj menni?”)

A férfiakkal való munka sokkal inkább egy érzékeny, nonverbális gesztusokra és viselkedésre épített kísérés, mint a nőknél. A férfiak gyorsabban „önállósodnak”, ha erre bátorító környezet és viselkedés veszi őket körbe. A „túlsegítés” kontraproduktivitása pontosan azért érvényesül, mert a férfiakba kódolt természetes önálló, független, erős identitás felépülését szabotálja. A túlsegítés tudattalanul is azt üzeni a férfi idegrendszerének, hogy „nem vagy elég jó” (jó=erős, önálló, független, férfias), ami a férfi-szégyen egyik legmélyebb és legfájóbb triggere – de ez egy másik kérdés.

Összességében

A férfiakkal való munka a hiedelmekkel ellentétben sokszor sokkal finomabb, nyugodtabb és mélyebb. Nem verbális, hanem nonverbális kommunikáción alapul és a férfiak természetes neurális működésétt támogatja teljesen egyénre szabott módon.

Egy-egy folyamat van, hogy nehezebben indul el és sokkal több időt és energiát igényel a terápiás/coaching légköz megalapozása, mint maga a fő folyamat. Sokkal inkább a viselkedésen és nonverbális kommunikáción alapul a valódi keretek kialakítása, mert a verbális keretezés kognitív szempontból érthető a férfi számára, de nem feltétlen kapcsolódik azonnal ahhoz, hogy valójában mire számíthat, mit is jelent a pszichológiai biztonság egy segítői kapcsolatban.

Női segítő estén gyakori előkészítő munka a fő folyamat előtt a férfi kliens tudattalan hiedelmei miatti szabotázsok és copingok leépítése. A férfiak megszokták, hogy a nők gyakran türelmetlenek, beszédet várnak, szavakkal kifejezett gesztusokat várnak. Egy ilyen klinesnek nem könnyű megszokni, hogy a gyors, hatékony, felületes döntések és látható eredmények helyett a csendes, lassú, belső munka és a láthatatlan formálódások is rendben vannak.

Viszont, ha egyszer ráéreznek ezek a férfi klinesek, hogy rendben van úgy működni, ahogy működnek, akkor utána szuper hatékonyak, nagyon önállóak és önmaguk felé mindennél elkötelezettebbek lesznek.

Végül pedig: Nem minden férfi működik ugyanúgy! Vannak nagyon gyors önreflektív működésű, verbális működés mellett processzáló férfiak is! A cél itt sem az uniformizálás és egy sablon kialakítása, hanem mindig az adott egyén működésére adaptált segítői működés kialakítása.