Szolgáltatás

Rendszerszemléletű Egészség

Image

Mit jelent a „Rendszerszemléletű Egészség”?

Véleményem szerint nincs „csak” test, „csak” lélek, „csak” tünet. Úgy gondolom, hogy az ember egyszerre több rendszer része és csakis ezen rendszerek összefüggésében értelmezhető minden jelenség, önmagában semmiképpen sem. Éppen ezért specialista szemlélet helyett a generalista rendszerszemlélet képezi nálam minden vizsgálat és kezelés alapját.

Bővebben

Lehetetlennek tartom, hogy egy probléma teljesen függetlenül „lóg a levegőben” vagy „önmagában létezik”. Azt sem tartom lehetségesnek, hogy egy adott jelenség (pl. tünet) nem hat ki a személy külső vagy belső rendszereire, illetve, hogy ezek nem hatnak vissza rá. Minden egyes állapot, tünet, elakadás valami okán jön létre és valami okán ott is marad. Minden, ami keletkezik, fennmarad vagy megszűnik az életünkben (testünkben, lelkünkben, szellemünkben), az a rendszerek kölcsönhatása révén jön létre vagy szűnik meg. Bár a kiinduló ok nem mindig ismerhető meg utólag, hiszen ez mindig egy soktényezős folyamat, egy „több ismeretlenes egyenlet”, de az azt fenntartó rendszer, a jelen helyzetből megismerhető, és a rendszer valamely (vagy több) pontján történő beavatkozás révén befolyásolható. Mindig van legalább egy pont, ahol képesek vagyunk hatni rá és pozitív irányt adni. Néha ennyi is elég, de minél több ponton hatunk rá, annál biztosabb az eredmény. Mindez borzasztóan ezoterikusan hathat, de egyáltalán nem az. Ez színtisztán evidence based kutatásokon és generalista rendszerszemléletű logikán alapuló tény. Nem ezoterikus értelemben vett holisztikus szemléletmóddal rendelkezem, hanem tudományos alapokon működő generalista szakember vagyok, aki a rendszerek függvényében igyekszik szemlélni és kezelni a tüneteket ill. elakadásokat, hogy végleges megoldása legyen egy-egy problémának.

Mik ezek a „rendszerek”?

Egy személy része a saját belső rendszereinek, melynek csak egy része a teste - minden testrészével, szervével, szövetével, sejtjével és ezek kölcsönhatásaival. Egy másik fontos belső rendszerünk a lelkünk a személyiségünkkel, az érzelmeinkkel, érzéseinkkel, hangulatunkkal, gondolatainkkal, akaratunkkal, minden belső folyamatunkkal, valamint minden kapott és szerzett mintáinkakkal együttvéve. A fenti két rendszer az idegrendszer és hormonális rendszer segítségével, az ő folyamatain keresztül kommunikál egymással. Így válik érthetővé az egyik rendszerben zajló folyamat a másik számára. Gyakorlatilag az idegi- és hormonrendszeren képeződnek le a lelki folyamataink, de lelki folyamatainkra is ugyanígy hatással van minden idegrendszeri és hormonális változás. Ezek elválaszthatatlanul dolgoznak együtt egy komplex testi-lelki rendszert alkotva: egyik leképezi a másikat és vica versa. Így vagyunk képes értelmezni külső-belső folyamatainkat, enélkül lehetetlen a „hogy vagy?” kérdésre választ adni.

Bővebben

Egy köztes rendszer a kapcsolataink rendszere, mely szintén egy összekötő kommunikációs csatorna a külső és belső rendszereink között. Ilyen külső rendszereink: a család a saját alrendszereivel (szülő- gyermek, testvérek egymás között, stb.), a barátok, ismerősök, munkahelyünk, szűkebb-tágabb környezetünk. Külső rendszernek tekinthető az adott térség és ország kultúrája, gazdasági- és politikai tényezői, éghajlata, fizikai adottságai is. Ezek minden sajátosságukkal, nyomásukkal, lehetőségeikkel, elvárásaikkal és belső dinamikájukkal együtt befolyásolják köztes és belső rendszerünket egyaránt. Mindezt a múlt- a jelen és jövő kontextusaiban egyaránt.

Egyetlen személy sem értelmezhető önmagában, őbenne sejt- és szövetszinten ott van minden felmenőjének tapasztalata és átélései - ezt hívjuk transzgenerációs örökségnek, melynek léte egyértelműen bizonyított és melyről egyre többet tudunk. (Gondoljunk csak a nemzeti tragédiákra, háborúkra, gazdasági nehézségekre vagy a szülők és felmenők átéléseinek leképeződésére.) Ezek a tényezők is szerves részei a működésünknek. Egyszerűen nem különíthetőek el egy adott személy aktuális állapotától, gondolkodásmódjától.

A rendszerek egymással összefüggnek, egymásra befolyással vannak, oda-vissza hatnak, akárcsak egy hálózatban. Nem lehet kiragadni, az adott kontextustól függetlenül értelmezni és kezelni egy személy elakadásait, tüneteit, betegségeit, nehézségeit.

Ha ilyen komplex szemléletben szeretnéd a megoldást keresni, jelentkezz be hozzám bátran!

Image

Milyen módszereket használok?

McKenzie terápia (McKenzie Institute International A, B, C, D – Complete)  Elsősorban gerincproblémák (leggyakrabban porckorongsérv), de végtag problémák esetén is alkalmazható, nemzetközileg az egyik legelismertebb speciális terápia.

Schroth terápia (SpineArt Továbbképzési központ - 3 Dimensional Spine Therapy) Gerincferdülés, Scheuerman betegség valamint tartási rendellenességek leghatékonyabb, nemzetközileg elismert, speciális terápiája.

Komplex Modern Scoliosis Terápia (KMST)
Speciális fascialis manuális kezelésekkel és speciális egyensúlyt támogató segédeszközökkel kiegészített Schroth terápia választható személyes vagy online health coachinggal.

Stecco Fascial Manipulation (Level 1)
Speciális koncepciójú fascialis (kötőszöveti) manuális terápia fájdalomcsillapításra.

Funkcionális Stabilizáló Tréning (FST) 
Saját fejlesztésű preventív vagy kuratív célzatú, McKenzie-, Schroth-, edzés és proprioceptív tréning elemeket tartalmazó komplex funkcionális fizioterápia.

Fascia Distorsion Modell (Oriolus Med Kft. - FDM/Typaldos módszer 1, 2, 3 – Complete) Rendkívül gyors és hatékony fájdalomcsillapító hatású lágyrészmanuálterápiás eljárás.

Cranio FDM (Oriolus Med Kft. - Cranio FDM) A koponyakezelés legújabb koncepciója, az FDM/Typaldos módszer koponyára adaptált verziója, főként fejfájások, állkapocsízületi problémák, fülzúgások kezelésére használt terápia.

Medical Flossing
Speciális gumiszalaggal végzett lágyrészmanuálterápiás eszköz, mely a fájdalmak, duzzanatok, pangások, zsibbadások, bizsergések megszüntetését célozza.

Visceralis Manuális Terápia (Oriolus Med Kft. - Viscearlis Manuális Terápia kurzusai)
A belső szervek (máj, epe, petefészek, méh, stb.) funkciójának javítására irányuló kezelés, mely a szerv funkciójának javítása mellett az általa kialakított mozgásszervi problémák kezelésére szolgál. A kezelés a következő technikákat használja és ötvözi: visceralis osteopathia, lágyrész-manuálterápia, manuálterápia, FDM, kötőszöveti- és szegment masszázs, hagyományos kínai akupresszúrás kezelés.

Nervus Vagus Terápia
Szorongás, belső feszültség, idegrendszeri standby mode és abból fakadó szomatikus panaszok (pl. IBS) oldására szolgáló vegetatív tónust befolyásoló manuális fascialis (kötőszöveti) technika.

Proprioceptív tréning
Sérülések megelőzésére vagy éppen azokat követően, illetve műtétek után az agy ízületi helyzetérzékelésének javítására irányuló, azt fejlesztő speciális program.

PhysioFitness 
Gyógytornász által vezetett személyre szabott, erősítő, kondicionáló edzés, mely ízületkímélő és egészséges a teljes szervezetre nézve.

Image

Preventív gyógytorna 
Betegségek és afiziológiás állapotok megelőzésének céljára folytatott egészségmegőrzési- és fejlesztési program.

Műtétre való felkészítés 
Előre látható műtéti beavatkozásokra való komplex felkészítési program.

Rehabilitáció és Hegkezelés
Betegség, baleset, műtét utáni állapotok esetén alkalmazott komplex mozgásszervi program az aktuális protokollok és legfrissebb kutatásokon alapuló képzések alapján.

Stretching 
Nyújtásra, mozgásterjedelem növelésre és általános mobilizációra használt mozgásprogram.

Köpölyözés
Vákuum alapú lágyrészmanuálterápiás kezelés, mely fájdalomcsillapító, anyagcsere serkentő, mozgásterjedelmet javító, lazító célzatú kiegészítő kezelés.

Konvencionális fizioterápia (hagyományos gyógytorna)

Professzionális coaching technikák
Bővebben: itt olvashatsz róla

Kommunikációs placebók és nocebók
Bővebben: itt olvashatsz róla

NorahCoaching logó

Facebook

Instagram

Linkedin

— Kapcsolat